ROSS; kathleen

-------------------------------------------------------------
KATHLEENCLAIREROSS
-------------------------------------------------------------
"IF BARBIE SO POPULAR, WHY DO YOU HAVE TO BUY HER FRIENDS?"

Minden ember azt hiszi magáról, hogy az élete tökéletes. Hogy a rózsaszín felhőbuborék, melyet maguk köré fontak az életük folyamán soha, semmiféle tényező hatására nem pukkadhat ki. Ez által pedig oly könnyedén veszik a dolgokat, mintha az a világ lehető legtermészetesebb dolga lenne. Pedig, ha tudnák mik is leselkedhetnek, avagy várnak rájuk odaát... odaát, ahol a Földet a kapzsi emberek irányítják, akik azon felül, hogy mindent a magukénak akarnak s kisajátítanak még a testvéreik ellen is fellázadnak. Hát kérdem én, embernek lehetne nevezni az ilyet, vagy egyszerű könnyedséggel támasszuk alá azt a feltevést, miszerint igenis majom fejlődött ki az emberi egyed?!
Légies mozdulatokkal, már-már kecsesen lépdelek előre miközben a világ, úgymond sorsát ecsetelem magamnak. Lehet, hogy az egész badarságnak tűnhet egy kívülálló számára – hiszen tulajdonképp ő is ebbe született bele -, de amikor kénytelen átélni az élet keserűségeit bizony elgondolkodik, önmaga oktalanságain s végül arra eszmél rá, hogy olyan kérdéseket próbál megválaszolni, amelyek már nagy ízben magát az élet értelmét latolgatják.
Csupán a kabátom sustorgását lehet hallani, amikor betérek az igazgatóhelyettes irodájába vezető „sárga kövekkel” kikövezett útra. A gyomrom – mint minden meghatározó esemény előtt – görcsben állt, bár izgalomra az égadta világon semmi okom sem lehetne. Végül is ez az első napom ebben az iskolában. Tudniillik határozott elképzelésem volt, hogy innen származik a családom és hogy kiskoromban egy nagyon rövid ideig itt éltem. Igaz, erre a tűzvészben szerzett rövidtávú amnéziám miatt aligha emlékeszek… a helyettes ajtaja tárva nyitva, így még csak alkalmam sem lett volna arra, hogy pár másodperc alatt összeszedjem magam. Tehát, maradéknyi erőmmel csak és kizárólag arra koncentráltam, hogy az első benyomás a lehető legjobb legyen.
- Jó reggelt kívánok! Aurora Blackwood vagyok, az új lány. Nem rég érkeztem meg a… - még be sem tudtam fejezni ezt a pár mondatot, azonnal csendre intett a kicsit teltebb, festett vörös hajú nő.
- Igen-igen, tudom ki maga! Kérem, jöjjön közelebb! – Reszkető kezekkel picit határozatlanul a tölgyfából készült világosabb asztalhoz megyek, melyen rendezetlenül hevernek a papírok és az egyéb fontosabb okiratok.
- Az órarend, a szekrény száma és kódja, illetve néhány szükséges információ az iskoláról és a SZABÁLYZATRÓL. – Az utolsó szónál felemelte a hangsúlyát. Nyilván az öt perces késedelmemre szerette volna felhívni a figyelmemet. Na, de ha egyszer besült a hajsütővasam?!
- Rendben; köszönöm! Viszontlátásra! – És ezzel be is fejeztem a jó pofizást a nő előtt. Bár azért remélem, hogy nem okoztam parányi lelkében egyetlen maradandó sérülést sem.
A folyosón haladva immáron azon fáradoztam, hogy sikeresen beleolvadjak a környezetbe, miközben próbáltam megkeresni a kicsi szekrényemet. Megállván a folyosón a kezemben lévő papírkupacot próbáltam átböngészni annak reményében, hátha valamit elírt rajta a helyettes. Alig pár percbe telt mire megtaláltam, de ekkor egy éles fájdalom nyilallt a bordámba, a rá következő pillanatban pedig már a kopott padlón hevertem. A dolgaim is ott hevertek mellettem, de mikor már elkezdtem volna összeszedni máris ott termett mellettem az a lány, aki – szerintem – fellökött. Persze csak és kizárólag véletlenül.
- Köszönöm! – Csak ennyit tudok kinyögni így, hirtelenjében, de hiszem és vallom, hogy még a "sokk" hatása alatt álok.


( orsi;; tizenhét;; like a closed book?;; nina dobrev )