DEVERAUX; audrey

ELFOGADVA!
Nagyon tetszik a SZJP-d! Érdekes a karaktered is. Kíváncsian várom a további fejleményeket (: Üdv köztünk és jó játékot ^^

-------------------------------------------------------------
AUDREYMEGANEDEVERAUX
-------------------------------------------------------------
"Stop there and let me correct it - i wanna live a life from a new perspective"

Bántál már meg valamit úgy igazán? Tettél már egy olyan ártatlan mozdulatot, amiből mégis rengeteg bajod származott? Ha igen.. nos, akkor üdv a klubomban...
Azt mondják, az igazság zárt ajtók mögött van. Sosem hittem volna, hogy ez nem csak egy költői, drámai semmitmondás. Hogy ennyire nyilvánvaló. Tizenhét évig éltem az áldott tudatlanságban, majd egyszer csak feltörtem azt az ajtót. Aznap este hatalmas buli volt, és mint minden résztvevője, én se tagadtam meg magamtól a töményebb italokat. Akkoriban még azért ittam, mert unatkoztam, és a bandába akartam tartozni.Éltem a gazdag, elkényeztetett tinik életét, és ha valami nem sikerült, harcoltam érte. Bár legtöbbször elég volt egy-egy könnycsepp, egy mosoly, egy kedves szó, és enyém volt a világ. A sajátom, legalábbis..
De persze ez a világ volt az univerzum középpontja aznap éjjel. Karok repültek a magasba, whisky fojt végig a mohó torkokon, és fülsiketítő zenére tomboltunk. Minden a jótékony homályba veszett, csak néha tisztult ki egy flört, egy mámoros csók, egy közös kép a barátnőkkel erejéig. A zene dobolása a fülemben, remegése a mellkasomban mintha a saját szívverésem lett volna. Nem akartam, hogy vége legyen...
De persze az is eljött, bár a bevitt alkoholmennyiségnek köszönhetően nem csüggedtem el annyira. A kapuban hagytam, hogy kisegítsenek a limuzinból, majd lerúgtam a magassarkúimat, és a kanyargós, a nap melegét őrizgető járdán folytattam az utam. Lassan végigsétáltam a kerten, a táskámban kotorászva... és aztán már csak jelenetekre emlékszem, néha lassabban, néha gyorsabban követik egymást, mint egy rosszul összevágott videóban. A kulcsra, ahogy a kezembe veszem. Hogy a sötétben csak lassan találom meg a kulcslyukat, a kilincs belenyomódik a karomba. A zár kattan egyet, hogy aztán a gyönyörűen megmunkált ajtót benyomjam. A táskám halk puffanása a hideg padlón. Egy csobbanás, amire összerezzenek. Anya biztos a medencében van, de hát ilyenkor? A pontos idő, hirdeti a konyhában lógó digitális óra:éjjel 2:16. Sikoltozás, majd egy nevetés, amit még életemben nem hallottam. Férfi nevetés... Rémület söpör végig rajtam, és hitetlenkedés. Az nem lehet, hogy...
A fejem zúgása, ahogy szinte levegőt sem véve rohanok át a nappalin, a nyári társalgón, a nyugati hallon át a medencéig. A teraszajtó lágyan csusszan szét az ujjaim között. És meglátom...
Majd a tükör csörömpölése a kezem alatt, és az éles fájdalom. Már a fürdőszobában vagyok, de fogalmam sincs, hogyan jutottam fel. A fülem cseng, szédülök, hányingerem van.. tompán a kezemre meredek, a tenyeremen hosszú vágás, ömlik belőle a vér. Az én vérem. Automatikusan odakapok, és reszketve kiszedem belőle a tükör szilánkját. A számat összeharapom, hogy fel ne sikítsak a szaggató fájdalomtól. Anya biztos nem értékelné, ha megzavarnám a kedvenc kis férfi modelljével, gondolom. Erre kitör belőlem a sírás, keserűen, de nem könnyebbülök meg tőle.A vállam reszket, ahogy a kezemet görcsösen a számra szorítom. Lassan a földre csúszok, és behunyom a szememet, de még mindig látom azokat a képeket, amiket nem akarok. Istenem, mikor lesz már vége?!
Másnap reggel meg is kapom rá a választ. A pirítósomra bámulok, mintha ő tehetne mindenről. Biztos így is van, ugyanis anya úgy tesz, mintha semmi se történt volna. Vagy nem is! Mintha ez természetes lenne. Oké, az átlag milliomos családoknál, mint a miénk, tényleg így van, de... Mikor lettünk ilyenek? Mikor akartam, hogy olyan legyen az életem, mint egy rossz tinifilm? De anya csak tagad, a pirítós pirul zavarában, én pedig nem bírok a saját anyám szemébe nézni. És ami a furcsa a helyzetben, hogy Őmiatta van Nekem bűntudatom. Esküszöm, mintha én csináltam volna...
Következő jelenet:a repülőn. Nem búcsúztam el igazán tőle, szerintem sejti, hogy láttam őket. Mégsem szólt semmit. Vidáman mosolygott, kicsit szórakozott volt. Azonnal beleegyezett, hogy New Yorkba utazzam. Előbb apa, most meg én? Ki lesz a következő, akit egy legyintéssel töröl az életéből? A több órás repülőúton aludhattam is volna, és rám is fért volna. Mégse tudtam. Folyton azon gondolkoztam, hogy miért nem hívom fel egyszerűen aput, és mondok el mindent? Miért hagyom ott anyát, hogy apu háta mögött élvezhesse a fiatal férfiak társaságát? Miért nem csinálok semmit? Miért hiszem azt, hogy ha kitálalnék, akkor elválnának? A válás még jobb is lenne, mint ez az állapot, nem?
Több száz ilyen kérdés fogalmazódott meg bennem, de az idő és a csend megtette a hatását: a New Yorki fényeket már tisztább fejjel láttam meg. Tudtam, hogy most nagy levegőt kell vennem. Most újra kell kezdeni, pedig még a múlt sincs lezárva. El kell felejtenem mindent...
A mobilomért nyúltam, hogy a helyzethez képest elég furcsa dolgot csináljak. Pár kattintás múlva már új bejegyzés volt a twitteremen. 'Reszkess, New York' és egy kép a repülőből.

( Orsi;; - ; tizenhét ;Hopeless Cupcake ; Miranda Kerr)